Miért csak akkor érezzük értékét,
mikor veszni látszik mi szép?
Amikor veszni látszik az élet?
Mi lett volna akkor ez az egész?
Nem tudom.
Ez az élet. Élet.
Visszanézve minapig annyira jól éltetett!
Tartott, inspirált egekbe emelt.
Teret adott mindkettőnknek.
Szárnyat épített, világokon által.
Jó, hogy élsz!
Jó, hogy élek!
Jó, hogy kérdezhetlek,
Jó, hogy visszajelzel
Jó, hogy korrigálhatok
Jó, hogy láthatlak,
Jó, hogy kísérhetlek,
amiben lehet.
amiben együtt lépünk
Óvatosan, figyelve
Hangyák masíroznak sűrű sorokban
A part menti fákon süvítve zúg a szél
A vesztés félelmében is kapaszkodok
Ha üresség égeti, a szív akkor is remél.
Lotyognak a hullámok
Minden akar, minden mozog
Mikor távolodni látszik az oly gondosan ápolgatott hajó
Mikor a barátom háza is leég
Nincs más csak a vágy
a remegő remény
Hogy van jövő
Hogy van egy Te
Hogy van egy én.
Hogy leszel te
és leszek én
Hogy van egyén
Hogy a közös is él
Hogy minden újra
újra és újra összeér
Ha tova is szalad, összetalálkozik
Hogy minden az egybe kapaszkodik bele
Belül
Hogy nem a "külön" a végszó
S mi külön volt is
Valahogy összeforr, és él.
Hogy kell, hogy legyen esély
Hogy utat tör magának az élet
Hogy csak a töredékesség,
csak a baj, ami véget ér
Hogy helyre kerülnek a darabok
Hogy nem a múltam örök rabja vagyok
Hogy a belső nyugszik
S a világ a belsőhöz idomodik
Hogy valami jónak szolgálója, ami épp van
és hogy ebben egyensúlyban megmaradunk
